samsung vallalat

A dél-koreai ügyészek pénteken ötéves börtönbüntetést kértek Li Dzsejongra. A Samsung Electronics 55 éves elnöke elleni eljárás három éve kezdődött. Lit és a vállalat más vezetőit többek között a Samsung leányvállalatainak 8 milliárd dollár értékű, 2015-ös egyesülésével kapcsolatban vonták felelősségre számviteli csalás és részvényárfolyam-manipuláció vádjával.

A pénteki meghallgatáson az ügyészek a szöuli központi kerületi bíróságon kijelentették, hogy Li és más korábbi vezetők megsértették a tőkepiaci törvényt, hogy lehetővé tegyék a fúziót, ami Li számára nagyobb befolyást biztosított a dél-koreai multi zászlóshajójának számító Samsung Electronicsben.

Li tagadta a vétkeket. A meghallgatás az utolsó alsóbb fokú bírósági ülés a hónapokon belül várható ítélethozatal előtt, amely véget vet a három éve tartó pernek – adta hírül a Reuters hírügynökség.

Ez az ügy az utolsó Li ellen, akinek egy korábbi, különálló ítélet miatt kegyelmet adtak, és aki tavaly megerősítette vezetői pozícióját a Samsung ügyvezető elnökeként. Lit korábban Pak Gunhje volt dél-koreai elnök megvesztegetése miatt ítélték el, és 2017-től 2021-ig összesen 18 hónapra börtönbe került. Ezt követően 2021-ben feltételesen szabadlábra helyezték, 2022-ben pedig kegyelmet kapott.

Részvény manipuláció vagy elfogadott menedzsment tevékenységek?

Az ügyészek azt állítják, hogy a vezetők a Samsung C&T és a Cheil Industries csoporthoz tartozó vállalatok egyesülésében való részvétele magában foglalta a részvényárfolyamok manipulálását és más olyan szabálytalanságokat, amelyek révén a kisebbségi befektetők kárára tudtak hasznot húzni.

“A vádlottak aláásták a tőkepiac alapjait, hogy megkönnyítsék a vezető utódlását.Visszaéltek a vállalat és a részvényesek által adott felhatalmazással a csoportvezető magánérdekei miatt, és visszaéltek az információk rendkívüli kiegyensúlyozatlanságával”

– állította az ügyészség.

A Samsung Electronics elnöke és a vezetők tagadták a vétkeket. Szerintük az ügyészek által kifogásolt fúziós és számviteli folyamatok a szokásos menedzsment-tevékenységek részét képezték. A vádlottak végső érveit pénteken hallgatják meg.

A bírósági épület előtt összegyűlt támogatók egy kis csoportja Li nevét skandálta, míg ellenzői is szép számmal megjelentek és elítélését követelték.

Elemzők szerint Linek az ítélettől függően kell majd alakítania a Samsung Electronics és leányvállalatainak jövőjét. Egy felmentő ítélet nagyobb teret adna neki a nagyobb stratégiai döntések meghozatalára, különösen az egyesülések és felvásárlások terén.

További hírek:

Az egyik legjobb tőzsdei platform

Értékelésünk

etoro mini logo
  • A SEC és a FINRA által szabályozott
  • Több mint 70 kriptovaluta, részvény, árucikkek és indexek
  • 0% jutalék
  • Elérhető számítógépről és mobilról is
  • Alkalmazás iOS és Androidos készülékekre
etoro mini logo
A lakossági befektetők 77%-a veszít pénzt, amikor CFD-kel kereskedik ezzel a szolgáltatóval. Meg kell fontolnod, hogy megengedheted-e magadnak a pénzvesztés magas kockázatát.